Születés

 A várandóságom teljesen zökkenőmentes vol, imádtam minden pillanatát. Elterveztük, hogy esküvő után jó lenne, ha összejönne egy baba, és úgy is lett. Remegett a kezem, mikor vártam a terhességi teszt eredményét, alig hittem el, hogy rögtön sikerült. A férjem is csak nézett, először fel sem fogta, majd egész elégedett vol magával :D

Nekem se egy hányingerem, se egy rosszullétem nem volt. Bár van egy jóindulató, szunyókáló hipofízis adenómám, de hálisten nem okozott gondot, minden eredményem jó volt.

Én az a típus voltam, aki időben felkészíti magát mindenre, eltervezek mident, és utána olvasok mindennek. Jógáztam, meditáltam, sokat beszélgettem gondolatban és hangosan a picivel, simogattuk a pocimat. Éreztem, hogy lány lesz, és az is lett. Bár nekünk teljesen mindegy volt.A férjem 100%-ban mindenben támogatott, segített. Én három hónap után kiléptem a munkából is, mert csak magamra akartam figyelni, kihasználni ezt az időszakot, mert valljuk be, ilyen soha többé nem lesz. Nem volt óriás pocakom, az utolsó pillanatig a kertben tevékenykedtem, képeket festettem a lányom szobájába, tévéztem és zenét hallgattam, terveztem a jövőt.

Összességében nekem pozitív szülésélményem volt. Imádjuk egymást a férjemmel, de valahogy nem akartunk apás szülést, főleg ő, rákényszeríteni meg amúgysem akartam. A szülőszobán gondoltam, úgyis meglesz a magam baja...A Covid miatt amúgysem lett volna rá lehetőség. Majdnem egy hetet bent voltam. Mielőtt bementem, mindenre fel voltam készülve (a rossz kórházi koszttól kezdve a bunkó ott dolgozókig - amiből végül az volt, hogy egyszerű és finom kaják voltam, valamint végtelenül kedves emberek) mert hát valljuk be, az ember hall mindenfélét a kórházról és a szülésről is. Csak egy ellenőrző vizsgálatra mentem a dokimhoz, aki egy magánorvos, de nem nála terveztem szülni, és ő nem is kórházban rendel. A vizsgálat vége az lett,  hogy menjek rögtön a kórházba, ott figyeljenek meg, míg meg nem szülök. Kicsit értetlenkedtem, de hát gondoltam, ő az orvos. Még jó, hogy már két hete be voltak készítve a cuccaim a szülészetre. A befekvés oka az volt, hogy már az utolsó pár alkalommal a nőgyógyásznál magas volt a vérnyomásom, és már nem nőtt tovább a pici súlya az elmúlt két hétben. Én sosem voltam magas vérnyomásos, azóta is váltig állítom, hogy csak az orvosnál volt valamiért magas az izgalom vagy a lépcsőzés hatására, mert a kórházban is végig jó volt. Azt meg végig tudtam, hogy pici baba lesz, egyébként én is kis súllyal születtem. De befeküdtem, és végig azon agyaltam, hogy nekem semmi bajom, miért nem mehetek haza hétvégére. Ez volt csütörtökön, pénteken este 8-kor pedig egyszer csak elfolyt  a magzatvizem. Szóval ez megvolt írva.  Gondoltam szombat reggelig meg is szülök, presze nem így lett. Elkezdődtek a fájások, ahogy kell, de csak nem akartam tágulni, pedig a fájások már 5 percesek voltak. Az orvosok meg tök nyugodtan mondták, hogy még következő nap reggeléig is ki lehet várni. Na azt már nem, látták rajtam a szenvedést, így végül kaptam egy kúpot, amitől olyan erős fájásaim lettek hirtelen, hogy rögtön kijött belőlem minden, amit ettem az elmúlt időben. Letoltak gyorsan a szülészetre, ahol még kb. fél órán keresztül percenkénti éles fájdalmak közepette vizsgálgattak, nézték a magzati szívultrahangot és az összehúzódásokat, miközben ők a mindennapi eseményekről csevegtek. Én meg hol lihegtem, hol sóhajtoztam, egyik lábamról a másikra álltam. Aztán hirtelen jött az az érzés, hogy mindjárt megszülök és tuti kint van már a feje, ezt jeleztem is, és akkor uzsgyi az ágyra, hármat toltam és természetes úton már meg is született ez az apró lányka, aki épp a másik szobában szuszog édesen. Sírtam, miközben a mellkasomra helyezték, és megsimogathattam őt először. Hálát adtam azért, hogy ép és egészséges, és ennyire csodálatos.